C.F.R Egyetemi Kórház

0
1843

A kastély amelyik az Egyetemi Korház lakohellye 1884 – ben épült egy gazdag család által, brit stilusban, a szokásos repkényel amely 1950 – ig maradt. Ez volt az első épület Kolozsváron amely vasbetonból épült.

Amikor kitört az elsö világháború az angol vissza ment Amgliában, ahol a hazája hadsereget szolgálta, és soha sem tért vissza Erdélyben. Ilyen körülmények közöt az Osztrák-Magyar biradalom átvette az épületet és elhelyezte benne a keleti front parancsnoki központját. 1918 – ban egy magyar MÁV poliknlinika müködöt benne. Az esemyények fejlődése meghiúsitotta az eredeti terveket és a háboru után, 1991 – ben, az épület a Román Állam tulajdona lett, és egy román klinika müködöt.

1920 – ban mint a CFR Korház müködöt, két szekcióval, nőgyógyászat és neurológia. Az Észak-Erdély visszavonása, beleértve Koloszvárat is, teszi hogy a korház ismét a magyar állam tulajdona legyen és a korházat átforditsák Magyar Allamvasutak Korházává 30 ággyal.

1945 – től, mikor a romának vissza jönnek Kolozsvárra, a korház újból a CFR Korház lesz, amelyiknek poliklinikája és korháza volt a következö osztályokka: belső, sebészet, ENT, szemészet, és később neurológia és nögyogyászat. A klinika és a korház fokozatosan bővült, ugy hogy a poliklinika elköltözött egy másik épületben, és a CFR Korház maradt a központi épületben.

A CFR poliklinika tartalmaz orvosi és laboratórium kabineteket a Kolozsvári CFR alkalmazottaknak, különesen a közúti közlekedés biztonságánal dolgozoknak.

1951 óta a Deji Poliklinika alárendelt a Kolozsvári Poliklinikának, amely Dej város központjában található. Itt végeznek rendszeres orvosi ellenőrzést az alkalmazottak.

A CFR Korház működött mint a CF Kolozsvári Regionális Egészségügyi Igazgatóság.

1964 óta a belső osztály lett az IV Orvosi Klinika oktatási, képzés és szakmai tevékenységekel a harmadik és negyek éves egyetemistáknak az Általános Orvostudományi Kar és a Fogorvostudományi Kartól.

1999 óta a CFR Korház, C.F. Kolozsvár Egyetemi Korházzá válik.

Elhelyezkedés Kolozsváron

Köztársaság utca, 14 – es szám,

Telefon: 0264/598278

Website http://www.spitaluluniversitarcfcluj.ro/

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here