Az Igazságügyi Palota Kolozsvár

0
963

A palota 1898-1902 között épült, eklektikus stílusban. Egy képviselő épület a korai huszadik századi építészetre, és Épitötársaság, Kotsis, Smiel, Fodor es Reisinger tervezők szövetség tervei alapján készült. Az épületet Wagner Gyula építész tervezte. A vállalkozó Dávid Sebestyén volt. Az épület mint történelmi és építészeti műemlék ként szerepel. Ebben több bíróság található, melyek közül a Fellebbviteli Bíróság is.

Leírás

Az épület része az építészeti együttesnek az Avram Iancu térből, amely magában foglalja a Román Operaházat, a Nemzeti Színházat, a Regionális Vasúti Iroda palotáját, a Prefektúra Palotát, a Pénzügyminisztérium Palotáját, az Érsekség palotáját (a korábbi Erdészeti Osztály). Mindezek épületek, mint hatalmas paloták ként voltak tervezve és emelve, elég hellyel, amit fel lehet használni irodáknak, bejáratoknak és a lépcsőknek monumentális stílusban, amelyek az ünnepi és a találkozási szobákhoz visznek.

Az épület szabálytalan négyszög alakú, 13 belső udvarral, amelyek biztosítják a helyiségek világítását és szellőzését. Két bejárata van, az északi és a nyugati oldalon. Mindkét homlokzatot négy dór oszlop díszíti, amelyek az első emeleti erkélyt támasztják. A homlokzat, díszítő elemekkel van töltve.

A frízek rendkívüli igényességgel vannak díszítve, növényi motívumokkal, koszorúkkal, konzolokkal és Rondo-Bosso ábrákkal. Az ívsorok, az ablakkeretek és a párkányzatok díszítve vannak emberi alakokkal faragott kőből, ami kivételes művészi értékűek. A díszítő elemeket terrakottából és Vistea kőből készült, amelynek bányája mindössze 20 km-re Kolozsvártól található.

A nyugati homlokzatot egy 9 m széles, 29 m hosszú és 8,6 m magas kupola fedi. Fel van díszítve darabokkal kovácsoltvasból, és be van takarva egy réteg azbeszti pikkellyel, ami növeli az épület szépségét. Az idők folyamán az épület időszakosan több intézménynek is helyet adott, mint például: az Octabian Goga Nemzeti Könyvtár, Kriterion Könyvkiadó, Közgazdaságtudományi Kar, Művészeti Iskola, Közjegyzőség, stb.

Elhelyezés

A kolozsvári igazságügyi palota a Nagy István tér és a Dorobanţilor utca sarkán található, a régi II Károly Király utcán, mai Dorobantilor utcán, 2 szám allat.

Az épület igazságszolgáltatási tevékenységek biztosítására volt tervezve, száz évvel ezelőtt, kb. 50.000 lakos számára.

Az épületet nem lehet meglátogatni, mivel itt a kolozsvári bíróság és más igazságszolgáltatási intézmények működnek, így csak kívülről csodálható meg.

GPS koordináták: 46.770883 (szélesség), 23.598772 (hosszúság)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here